Tájékoztató a partvédelemről
TÁJÉKOZTATÓ
Balatonfenyves, Központi szabad strand keleti szakasz partvédelem felújításáról, korszerűsítéséről
Történeti áttekintés a beruházás időszerűségéről:
A partvédelmi érdekeltségi kör magalapításának gondolata már a 30-as évek elején megfogalmazódott, de az első tényleges szervezési lépések megtételére, csak 1935-ben került sor. Az 1936 évi szokatlanul magas vízzel és viharokkal beköszöntő télutó aztán megmutatta, hogy partvédelem kiépítése nélkül, a tóhoz közeli ingatlanok elhabolódása nem lesz másként kezelhető. A sorozatos intő jelek ellenére, a tervezett beruházás előkészítése hosszan elhúzódott, mígnem aztán 1938-ban megkezdődtek, a jelenlegi partvédőmű 1.100 méter hosszúságú szakaszának építési munkálatai. A műtárgy szerkezete, a Kaáli Nagy Dezső mérnök által tervezett és Róla elnevezett KND – rendszerű, vasbetétes beton és kő kombinációjából összeállított partvédőmű, műszaki és technológia előírásai alapján került megépítésre. A vasbeton műtárgy tényleges építése 1942-ben befejeződött, míg 1943-ban a mögöttes területek tereprendezése valósult meg, a parti sétány kialakításával, növényzet telepítésével és padok elhelyezésével.
A II. világháborút követően, az 1947-es és 1948-as sajtóközlemények a partvédőmű komoly károsodásairól számolnak be, melyek szerint annak töltése számos területen megsérült, a tó vize az építményt a sétány felől alámosta és ennek következtében a betonszerkezet több helyen beszakadt. Az újságok híradásainak, valamint néhány befolyásos fenyvesi tulajdonos közbenjárásának köszönhetően, a Gazdasági Főtanács hamarosan pénzt adott a helyreállítási munkálatok elvégzésére.
Az ezt követő évtizedekben a jégzajlások, valamint a viharos hullámverések káros hatásainak további csökkenetése érdekében elkészült, a már megépített vasbeton műtárgyak előtti partvédelmi kőszórás. Mindezek alapján tény, hogy elődeink is folyamatosan szembesültek azokkal az időjárási viszonyoktól függő problémákkal, amelyek napjainkban is jellemzik és meghatározzák az üdülési idényre való felkészülés feladatait.
Projekt bemutatása és annak szükségszerűsége:
Az elmúlt 70 év, annak rendezetlen tulajdonosi viszonyai, a közelmúltban tapasztalt extrém időjárási viszonyok, valamint a tó szabályozási szintjének módosítása, a folyamatos és évről-évre kihívást jelentő karbantartási munkákon túl, szükségessé tették a strand partvédelmének felújítását. Ezen szándék megvalósítása érdekében pályáztunk és nyertünk, így az őszi kedvező balatoni vízállás miatt, az eredeti elképzeléstől korábban - 2011. december 14-én - megkezdődhetett a beruházásunk. Ennek során a tavaly elkészült gyermek fövenytől keletre 370 folyóméter hosszú szakaszon fogjuk a partvédelmet átépíteni. Mindezt „A balatonfenyvesi Központi szabad strand szolgáltatásainak mennyiségi és minőségi fejlesztése a család- és kerékpárbarát szolgáltatások jegyében„ című, DDOP-2.1.1/D-09-2010-0005 azonosító számú és mindösszesen öt a strandon megvalósuló beruházást magába foglaló nyertes pályázatunk keretében, annak egyik önálló projektjeként valósítjuk meg. Csak ennek a munkának a költségvetése közel bruttó 45.000.000,-Ft. A pályázati konstrukció alapján a bekerülési költségek fele finanszírozható uniós pályázati forrásokból, míg a másik felét nekünk kell állnunk.
Az engedélyes létesítési, valamint az ennek megfelelően elkészített kiviteli tervdokumentáció szerint, a meglévő partvédőmű szerkezete a feltárt hibahelyeknél, mind a kőmag, mind a vasbeton lemez tekintetében kijavításra és megerősítésre kerülnek. A régi partvédelemre átlag 15 cm, de a geodéziai felmérések szerinti aktuális szintadatoktól függően, helyenként vastagabb vasbetonlemez kerül, dilatációk közbeiktatásával. Ennek célja a rézsű, járólemez, valamint a hullámtörő gerenda megerősítése, továbbá a magassági szintek, jelenlegi balatoni szabályozási szinthez történő igazítása. Mindezek mellett a rézsű alsó részére új betonfog kerül, víz alatti betonozással. A felújított műtárgy szerkezetében további újdonság a hagyományos partvédőművekhez viszonyítva, hogy az Eötvös és a Nádasdi utca vonalától kissé keletre 2 db, az Óriáscsúszdától kissé nyugatra 1 db, homokkal fedett fövenyes bejáró kerül kialakításra. Ennek célja, hogy a sétány északi oldalától kiinduló fövenyes rézsűn keresztül a tómeder könnyedén megközelíthető legyen, a gyermekek és mozgáskorlátozott személyek balesetveszély nélkül juthatnak így a vízbe. Egyidejűleg a sétány eredeti, jól megszokott funkciója sem sérül, annak vonalvezetése az átépítendő szakaszon nem változik.
A Balatonra előírt partvédelmi magassági szintek elérése érdekében szükséges a partvédőmű mögötti füves terület, valamint a sétány magassági szintjeinek megemelése. Ez szükségszerűen jelenti a füves terület feltörését, feltöltését, majd füvesítéssel, gyepszőnyeggel történő ismételt lefedését. Szükséges a sétány szegélymagasságainak módosítása, valamint az új szintekre történő felhomokozása. Tekintettel arra, hogy Központi strand nyílt csapadékvíz-elvezető árkainak átereszei a partvédőmű rézsűjéhez csatlakoznak, illetve az átépítendő parti sétány alatt húzódnak, terveink között szerepel ezek felújítása, a meglévő és sérült betonátereszek, hosszú élettartamú és könnyen tisztítható csövekre történő cseréjével.
A projekt kivitelezője által közölt ütemterv alapján a beruházás várhatóan 2012 áprilisának végéig lezárul, de az időpont természetesen függ az időjárási viszonyoktól. Addig kérjük türelmüket és megértésüket a munkaterület lezárásából adódó esetleges kellemetlenségekért, mivel a cél Balatonfenyves szebbé, komfortosabbá tétele.
Balatonfenyves, 2012. február 15.
Lombár Gábor sk.
polgármester
